Fiókos asztal felújítása

Festékréteg leszedése

3 éve vettem ezt a kis bútort a Meskán, mert megtetszett. Na jó, belészerelmesedtem, úgy, ahogy volt. Itt írtam róla korábban.

Sajnos idővel egyre több helyen vált le róla a fehér festékréteg, főleg a sarkain és az asztallap felületén, ezért egy ideje motoszkált bennem, hogy fel kéne újítanom, csak fogalmam se volt, hogy milyenre.

A bútort csiszolás nélkül festették be krétafestékkel, majd lakkozták. Ez elég lenne, ha mondjuk éjjeliszekrényként használnám, és maximum egy könyvet meg egy pohár vizet tennék rá.

A 28 négyzetméteres lakásban viszont minden bútor több funkciót lát el. Ez az asztalka például mini dohányzóasztal és tároló a nappaliban, reggelizőtálca az ágy mellett, létra a konyhában, szükség esetén pedig szék. Gyakran még a kertbe is ezt viszem ki lábtartónak, ha olvasni támad kedvem a napsütésben.

Egyik nap, amikor motiváltnak éreztem magam a feladathoz, nekiláttam rombolni.

A Vacok sarok bonanza bútorait sok gondolkodás-kutakodás után zománcfestékkel festettem be. Krétafestékkel egyszer dolgoztam: egy széket festettem, és egyes részeken pár hónap alatt lekopott a festék, és előbújt a régi, lakktól csillogó, sötétbarna felület. Az a szék még lakkozva se volt, csak viaszolva: ezt csak a kevésbé igénybe vett tárgyakhoz ajánlják.

Sokáig bizonytalan voltam és szkeptikus a krétafesték tartósságát illetően, most viszont bebizonyosodott, hogy kapaszkodik az rendesen, feltéve, ha legalább egy kicsit mattított felületre viszik fel.

Ahol lakktól csillogó felület bukkant elő, egy kis noszogatás a spaklival elég volt ahhoz, hogy elhagyja a festék a fedélzetet. A matt felületek esetében (fiók kezeletlen alja, láb megkopott alja) már nehezebb volt a dolgom.

Az eredeti lakk lecsiszolása

Úgy vágtam bele a felújításba, hogy majd közben kitalálom, milyen színűre fessem a bútort. A tartós eredmény érdekében mindenhol átsimogattam, hogy leszedjem a régi lakkréteget. Általában ezután következik a zsírtalanítás és a végső színréteg előtti alapozófestés.

Kézzel csiszoltam, durva csiszolóvásznakkal, miközben a pormaszk érdekes mintákat nyomott az arcomra.

Amikor már sehol se csillogott a lakk, szöget ütött valami a fejembe. Az asztallap felületén itt-ott előbújt a nyers fa, és mindig is tudni akartam, vajon egy sötétbarnára pácolt bútorból lehet-e újra natúr felületűt csinálni.

A bonanza széket a felújítása előtt egy kis részen nyersre csiszoltam, hogy meglássam, működne-e. Úgy voltam vele, hogy nem igazán, legalábbis nem éri meg szórakozni vele, pláne faragott, hengeres részeken.

Az asztallap nyersre csiszolása

Csiszoltam-csiszoltam, egyre közelebb kerültem a célomhoz és az ínhüvelygyulladáshoz.

Tudom, csiszológéppel megkíméltem volna magam a nehézségektől, de az nincs, úgyhogy vállaltam a különböző testrészekben jelentkező izomlázat.

Több, mint 1 órán keresztül gyaszatoltam a felületet. Először arra koncentráltam, hogy a mélyedésekbe beleült fehér csíkocskákat tüntessem el. Amikor velük végeztem, elkezdtem felszámolni a sötétbarna csíkocskákat. Változatosabbá tettem a munkát: a spakli sarkával óvatosan kikanalaztam a mély vájatokba beült anyagot, mert kaparni kevesebb izommunka, mint csiszolni.

A sötét csíkocskák ragaszkodónak bizonyultak, de én kitartóbb voltam náluk. A jeligém: „ezen majd seggen csúszik a légy.”

Amikor eltűnt mindenféle oda nem illő csíkocska, úgy éreztem, abszolút megérte. Fogalmam se volt, hogy ilyen szép felület rejtőzött a nappali közepén, csak azt sejtettem, hogy tömörfa a bútor. Azt se tudtam, hogy milyen fajta fából készült, és az is újdonság volt, hogy a hullámos díszítőelemek külön darabokból állnak.

A témának nem vagyunk szakértői Rudival, amennyire látjuk, a tölgy parkettához és munkapulthoz hasonlít leginkább az erezete, tehát ezentúl tölgyfa asztalkaként fogunk rá hivatkozni. (Ha te jobban tudod, oszd meg velünk.)

A lakásdizájn 2 dologra alapszik: a natúr tölgy parkettára és a fehér felületekre. Az egész lakáson végigvonul ez a fa-fehér kombináció, ezért adta magát, hogy az asztallábakat fehérre fessem. Így az asztal vizuálisan egy újabb fa-fehér elem lesz a nappaliban, és a Vacok sarok festett bútorai kiemelkednek a többi közül.

Az ember néha belefut a restaurátorok és a szélsőséges hobbi bútorfestők között zajló állóháborúba, legalábbis az internet megfelelő bugyraiban. Fessem, ne fessem, csodát teszek-e vagy gányolok, avagy mindenkinek megvan a véleménye a megunt intarziára kerülő, pucér babaangyalkáról.

Egyrészt egyetértek azzal, hogy ilyen szép fafelületeket kár eltakarni, másrészt azt gondolom, hogy a bútor csak egy tárgy, ami értünk van, tehát a mindenkori tulajdonosra tartozik, hogy mit szeretne kezdeni vele. A vételár miatt különben sem értékes, antik bútorokat szoktak befestegetni.

Fontosabbnak tartom, hogy az életünket jobbá tegye a bútor, mint azt, hogy a hagyományoknak megfelelő törődést kap-e. Ha festve illik a lakásba, ha színesen jobban tetszik, esetleg máshogyan menthetetlen, akkor miért ne? Ezen túl pedig már ízlés kérdése.

Első alapozóréteg

Mint mindig, csiszolás után egy száraz ronggyal áttörültem a felületeket, aztán egy másik rongyra nitrohígítót öntöttem, majd zsírtalanítottam vele a bútort.

Egy kevéske alapozó 3 bútor festése után is maradt még a 750 ml-es, vízbázisú, OBI extra faszigetelő alapozóból. Egy vékony ecsettel vittem fel.

Igyekeztem vékony rétegben festeni, elsődlegesen a lukakba-sarkokba tunkolni, utána gyorsan irányba kenni.

Amint felületszárazzá vált, besárgult a régi, sötétbarna rétegtől. Mivel fehérre akarom festeni, a biztonság kedvéért egy második alapozóréteget is rá akartam festeni.

Javítás fakittel

Eddig alapozás előtt fakitteztem, viszont a tapasztalat azt mutatja, alapozás után is előjönnek új hibák. Ezért most alapozás után kezdtem javítgatni. Csak kisebb hiányok és lukak akadtak, amiket betömtem, aztán elhúztam rajtuk a spaklit, hogy leszedjem a fölösleget.

Könnyű alábecsülni a festéssel járó felületnövekedés mértékét, ezért bútorfestés után gyakran szorulnak a fiókok, és az egyik oldal lehúzza a másikról a festékréteget.

Mindegyik bútor esetén igyekeztem előzetes csiszolással megelőzni a bajt, de ebben az esetben még ez se volt elég. A fiókos elem egyes részein el kellett vennem a fából, hogy ki-be lehessen tologatni a fiókot. A régi szögeket kalapáccsal beljebb püföltem, és most már jobban jár a fiók, mint újkorában.

A fakittezés következtében sárcipőcskék nőttek az ujjaimra, ezért néhány percenként elszaladtam kezet mosni, hogy csak oda kerüljön fakitt, ahova kell. Gyorsan kell vele dolgozni, mert hamar megszárad, pláne a napon.

Az asztallap mélyedéseit is betömtem, hogy sima legyen a felület. A fölösleg csiszolása után a vártnál cirmosabb lett az eredmény, mert a fakitt világosabb volt, mint az asztallap. Olajozásig úgy hagytam, hogy kitaláljam, letöröljem-e inkább.

Az egységes színű felület érdekében lemondtam a tükörsima felületen elcsúszó legyek ábrándjáról, és nedves ronggyal pár perc alatt eltávolítottam a fakittet az asztallapról.

Ha fontos a felület tökéletes simasága, akkor érdemes külön az adott projekthez illő kitöltőanyagot venni.

Második alapozóréteg

Azt szerettem volna elérni, hogy egy jellegtelen alapon nyugvó fafelületre tereljem a fókuszt. Emiatt egyrészt fehér színű festéket választottam, másrészt igyekeztem minimalizálni az ecsetvonásokat.

Gondoltam, kipróbálom, milyen egy pici szivacsdarabbal dolgozni, cipőt már festettem ezzel a szivaccsal, és tetszett, hogy jól kontrollálható, hogy hova és mennyi festék kerül. És olyan szép sima felületet ad, amilyet az ecset nem tud. (Tudom, létezik henger is, azt majd a következő bútorfelújításkor kipróbálom.)

Nagyjából úgy használtam a szivacsot, ahogy a sminkelésben a beautyblendert szokták.

Leginkább azért volt szükség a pamacsolásra, mert a hengeres faragványokba nehéz beecsetelni a festéket úgy, hogy mindenhova bejusson, pláne egyenletesen és megfolyások nélkül. Ez a technika a részletek festésére kézenfekvőnek bizonyult.

A második alapozóréteg után lehetett volna tovább javítgatni, de úgy gondoltam, jobb, ha meghagyok néhány hibát. Majd azt mondom, patina. A most-hoztam-az-ikeából jelleget el akartam kerülni.

Fedőfestés

A legkisebb kiszerelésű, fehér színű, selyemfényű festék a 0,25 literes Supralux Astralin volt a boltban. Ez elvileg 3,8 négyzetméterre elegendő. Sajnos csak festés közben jöttem rá, hogy ez bizony nem vízbázisú, amit szeretek, hanem oldószeres, amit utálok. Bővebben itt írtam a különbségről.

Az oldószeres festék egy évszázad, mire megszárad, addigra beletapad minden, amit a vacókiai szél hordoz: kicsi rovarok, szöszök, szaharai homok és kutyaszőr minden mennyiségben. A lassú száradás miatt festeni is nehezebb, mert egyrészt könnyebben megfolyik, másrészt akkor is beleérek a már átfestett felületbe, ha ügyelek a mozdulataimra.

Erre a festékre azt írták, hogy 24 óra múlva éri el a teljes száradást, 6-9 óra, mire tapintásra száraz lesz és 16 órát kell várni 2 réteg festése közt.

Festés után mérges voltam rá, de másnap azért az előnyöket is észrevettem:

• a legtöbb helyen elég volt belőle 1 réteg
• a felület egyenletesebb, mintha vízbázisúval festettem volna, mert több ideje volt elterülni
• a beleragadt rovarokat ujjal átsimítva nyom nélkül eltüntettem
• ez a festék nem büdös, annak ellenére, hogy oldószeres

Mindezek ellenére jobban szeretek vízbázisúval festeni, mert jobb az illata és könnyebb vele festeni. Ahogy ezt írom, még nem érte el a teljes száradást, és magasfényűnek tűnik a festék. Remélem, idővel selyemfényűvé válik.

/Néhány nappal később: már nem magasfényű, de egy kicsit azért csillogósabb, mint a vízbázisú Trinát Aqua Kolor, amivel a Vacok sarok bútorait festettem./

Finomcsiszolás

Az oldószeres festék nagy bánatomra csak estére lett felületszáraz, addig várnom kellett a folytatásra.

Addig is elolvastam az első néhány találatot az olajozás technikájáról. Itt azt ajánlották, hogy olajozás előtt érdemes nedvesen átcsiszolni a felületet.

A finomcsiszolás előtt 80-assal átcsiszolgattam az asztallap hullámos széleinek az alját, ahol a nyers fa találkozik a fehér zománcfestékkel. Arra törekedtem, hogy minél élesebb legyen a határvonal, és szerintem elég jól néz ki.

A nedves csiszoláshoz vettünk régebben egy Bosch csiszolószivacsot. (Az nincs ráírva, hogy hányas, de a 3 közül a finishelőt vettük, gondolom, ez a ‘super fine’.)

Először szárazon, utána pedig benedvesítve simogattam át vele a felületet. Ezután száraz ronggyal is áttöröltem, és vártam a teljes száradást.

Olajozás

Az olajozás volt a felújítás legkellemesebb és egyben terapeutikus része. Praktikus, hogy olajozással zárult a felújítás, mert az elgyötört bőrt pihe-puhává és illatossá tette. 🙂

A Kreidzeit keményolajat a Zöldboltban vettük még régebben, ahogy a viaszt is. (Készítettünk néhány bútort a lakásba, azokat itattuk meg velük, majd megmutatom a blogon.)

Fontos, hogy jó nedvszívóképességű, természetes anyaggal vigyük fel az olajat. Én egy elhordott, pamut jóganadrág levágott darabkáját használtam rongyként. Első körben inkább kevesebb olajat kentem fel, aztán később visszatöröltem a felesleget, nehogy ragacsos maradjon a felület.

Másnap finoman megcsiszoltam, újraolajoztam, aztán némi idő elteltével visszatöröltem. Most itt tart a dolog, várom az olaj teljes száradását.

A telefonos képeken sajnos semmi nem látszik a csiszolás okozta különbségekből. Érezni kell, milyen, amikor végighúzod az ujjadat a tükörsima fafelületen, ami még illatos a friss olajtól.

Az olajos rongyot jól szellőző helyre terítettem ki, mert azt írják, magától felgyulladhat. Kíváncsi vagyok, hogyan zajlik az öngyulladás.

Amikor a köztes csiszolások és újraolajozások után sima a felület és teljesen megszáradt az olaj, jöhet a viaszos bedörzsölés. Azaz holnap vagy holnapután. De ezt a cikket még ma ki akartam rakni.

Majd kiegészítem néhány viaszolós képpel ezt a bejegyzést.

Viaszolás

/Kiegészítés/

Néhány napot vártam, inkább többet, mint kevesebbet, hogy az olaj beszívódjon a fába, aztán végre viaszolhattam: a Kreidzeit Karnaubaviaszt használtam.

Rudi 12 éves unokahúga is részt vett a projektben: egy vékony viaszréteget vittünk fel egyenletesen, aztán beállítottunk egy időzítőt körülbelül 50 percre. Amikor letelt, egy másik, száraz rongydarabbal simogattuk át a felületet.

Se a viaszoláshoz, se az olajozáshoz nem használtam gumikesztyűt: egyik anyag se ártalmas, és egy kézmosás elegendő volt utána.

A finomcsiszolásnál linkelt oldalon azt írták, minél hosszabb ideig szárad a viasz, annál nehezebb dolgom lesz polírozáskor, viszont annál szebb lesz az eredmény.

Néhány perc után ez a művelet a kézi csiszolásra emlékeztetett, de olyan szépen csillogott a már elkészült rész, hogy eszem ágában se volt abbahagyni, ráadásul később már nem lehetett volna polírozni, mert ragacsos maradt volna.

Ahogy dörzsöltem a száraz szivaccsal a felületet, elmúlt az enyhe ragacsosság, és tudtam, hogy kész.

Néhány napig hagytam a viaszt, hadd keményedjen, majd újra átdörzsöltem. Továbbra is szép, fényes, sima. Pár hétig kímélve használjuk.

Az asztallap fodros szélei jobban beitták a viaszt, és kevésbé csillognak, mint középen. Lehet, hogy kb. 3 hét múlva kap egy újabb viaszréteget.

Végeredmény

Ha csak a sarokban porosodna, fölösleges lett volna ennyit bajlódni ezzel a 40 centi magas bútorral. Viszont ő a nappali közepén lakik, és kicsiben összefoglalja a vacókiai lakásdizájn lényegét.

Úgy érzem, jót tettem ezzel a kicsi asztallal: jobban illeszkedik a környezetéhez, és megtisztítottam minden sallangtól.

A hatás annyira természetes, hogy akinek ismeretlen a bútor előélete, azt gondolhatja, hogy hozzá se nyúltam, ezt ilyenre tervezték.

/Ezek a képek még viaszolás előtt készültek/

/kiegészítés: viaszolás utáni képek/

Hogy tetszik a kis asztal? Melyik formában tetszett neked jobban? Írd meg, pont a te véleményedre vagyok kíváncsi, bármi is jár a fejedben. Ha van tipped, hány éves lehet a bútor, kérlek, oszd meg velem!

Megkönnyítheted mások életét: ha hasznosnak találtad a bejegyzést, egy megosztással másoknak is segíthetsz. Sok munkám van abban, hogy ezt a 10 A/4-es oldalnyi szöveget ingyen elolvashasd és a 100-nál is több, válogatott képet végignézhesd.