Új ajtó, ablak és radiátor a kislakásban

A kislakás nyílászáróit is 2015 októberében cserélték ki, amikor a nagylakásban zajlott a nyílászáró- és radiátorcsere. A folyamatról és a részletekről (méret, gyártó, stb.) a nyílászárós bejegyzésben írtam bővebben.

Ekkor még nem tudtuk, milyen célból és hogyan akarjuk felújítani a kislakást, de a régi nyílászárók nem maradhattak, mert használhatatlanok voltak: erről a kislakás tervezésekor írtam. Úgyhogy megcsináltattuk ezeket is, így csak egyszer kellett fizetnünk az ablakosok kiszállási díját.

Ezen az oldalon csoportosítva láthatod a kislakásról írt cikkeket és a különböző munkafázisok időtartamát.

Bejárati ajtó

83 centi széles és 203 centi magas lett az új ajtónk. Stadur betétes ajtót választottunk, ami azt jelenti, hogy tízezer forinttal többet kellett fizetnünk, mintha ablakos ajtót vettünk volna. Viszont így az egész belső felületet lefesthetjük táblafestékkel vagy whiteboard festékkel, hogy az ajtó belsejére kedves-hasznos dolgokat írhassunk.

Szemet szúrhat, hogy az ajtó a folyosóra nyílik. A kislakás padlószintje magasabban van, mint a folyosóé, ezért nem is nyílhatna befelé az ajtó. Azt terveztük, hogy amennyire lehet, lejjebb bontjuk a padlót, de bontás előtt nem tudtuk, hogy ez lehetséges lesz-e, és nem is akartuk megemelni a küszöböt.

A kifele nyíló ajtó kevésbé biztonságos, de nem nagyon lesz mit ellopni. Majd veszünk egy széfet, hogy egy-egy órát, pénztárcát is ott merjenek hagyni az utazók.

Ez máshol szerencsétlen megoldás lenne, viszont nálunk ideális: a lakás helyett a folyosón keletkezik holt terület, és egyedül mi lakunk a szinten, ezért senkit nem vágunk orrba ajtónyitáskor.

Az ajtó gyári zárszerkezete olyan, hogy egyszerre az egyik oldalról lehet csak beledugni a kulcsot. A kislakás esetében ez nem zavar, de a nagylakás ajtajába vettünk új zárat.

Ablak

Sajnos nem tudok képet mutatni az eredeti nyílászárókról, mert a beköltözés örömében elfelejtettünk kattogtatni. Annyit elég tudni, hogy hagyományos kétrétegű, kétszárnyú faablak volt, fölül egy keskeny ablakkerettel, alul egy kilincstelen, törött ablaküveggel. A külső ablakpárkányt már félig megette az idő.

A cél nyilván az volt, hogy minél kevésbé legyen tagolva az egyetlen luk, ahol bejön a fény a lakásba. 69 centi széles és 140 centi magas lett az ablak. Rudi nem örül, hogy szűköcskék lettek a nyílászárók, a cikk végén, a konklúzióban kifejtem, hogy mit tehetsz ennek az elkerüléséért, ha nyílászárócsere előtt állsz.

Belső párkányt nem vettünk, felújításkor választunk majd egyet, ahogy a nagylakás esetében is. Az ablakhoz járt egy egyszerű, műanyag párkány kívülre. Belülre Rudi farigcsált egy ablakpárkányt arra a néhány hétre, amíg a kislakásban éltünk, miközben újították a nagylakást.

Szúnyoghálót és redőnyt nem kértünk rá, mert mindkettő drága volt. Vettünk egy reluxát, amit belülről tettünk föl, ez némileg olcsóbb, mint egy redőny. Szúnyoghálót is felszerelünk majd.

Radiátorcsere

Megvettük az új radiátort, de 2015-ben már nem maradt idő a kislakás radiátorát is kicserélni, örültünk, hogy a nagylakásba be tudták tenni az új radiátorokat. A lakók így is nélkülözték miattunk a fűtést egy-két napig.

Aztán 2017-ben, mire találtunk szimpatikus és megbízható szakembereket a kislakás felújítására, szintén fűtési szezon elején jártunk már. Rudi bejelölte, hogy hol vágják le az eredeti fűtéscsöveket, aztán, amikor megérkeztek a szerelők, kiderült, hogy olyan magasan nem lehet, mert ahhoz más eszközöket kellett volna hozniuk. Szorított az idő, már be akarták indítani a fűtést a házban, ezért nem beszéltük meg előre a csövek levágásának konkrét helyét.

Alul, a vízszintes részen vágták el a csöveket, és amennyire csak lehetett, közel a bal oldali falhoz. A toldásokkal együtt viszont az ablakhoz képest kicsit jobbra került az új radiátor, aminek Rudi nem örül, de ez van most már. Ha átlagoljuk a régi radiátort és az újat, akkor pont jó helyen van a radiátor. 🙂

kislakás tervezésbe nem szólt bele, hogy az ablakhoz képest hova kerül a radiátor, 8 négyzetméteren az is jelentős, ha a radiátor feleolyan vastag, mint a régi.

A házközponti fűtés miatt erre a radiátorra is szereltünk termosztátos radiátorszelepet, hogy tudjuk szabályozni a hőmérsékletet. Az egész kislakás kifűtésére ez a radiátor nem elegendő, ezt egy törülközőszárítós fűtőtest egészíti majd ki a fürdőben.

Több ideig tartott a munka, mint a szerelők remélték: majdnem öt óra telt el az első és az utolsó kép készítése között.

Konklúzió

Egy pillanatig se bántuk, hogy már az elején lecseréltük a kislakás nyílászáróit is. Jobb később, mint soha, nemsoká vissza is lesz burkolva az ajtó és az ablak, amikor eljut odáig a felújítás.

Az ablakosok szűkre szabták a nyílásokat, hogy biztosan beférjenek az egyedi méretre gyártott nyílászárók. Ha azt szeretnéd, hogy az új ablak és ajtó a lehető legnagyobb legyen, beszéld meg előre az ablakosokkal, hogy felméréskor bontsák is meg egy kicsit a keretet, hogy kiderüljön, pontosan mennyi hely van. Főleg régebbi házaknál kérdéses a dolog, és érthető módon nem akarnak kockáztatni. Ha kértük volna a megbontást, 5 centivel szélesebb lehetett volna az ablakunk.

Egyedi méretű nyílászárók esetében érdemes nyár elején hívni az ablakosokat, mert több hónap is lehet a nyílászárók gyártása.

Ha radiátort szeretnél cserélni, igyekezd úgy időzíteni, hogy a munkálatok befejeződjenek a fűtési szezon előtt.  Érdemes minden részletet tisztázni a szakemberrel: mekkora lenne a radiátor, az ablakhoz képest hova szeretnéd, hogy kerüljön, illetve nézzétek meg a fűtéscsöveket is, hogy hol lehet levágni, ahhoz milyen felszerelés szükséges. Jobb már az elején tisztában lenni azzal, hogy mi lehetséges, és minél inkább körülírod a szakembernek a szíved vágyát, annál valószínűbb, hogy tetszeni fog a végeredmény.

Vannak, akik rézcsövekkel dolgoznak, ez időigényesebb, mintha flexibilis csővel oldanák meg a vízcsövek szerelését. A nagylakásban az előbbire láthatsz példát a nyílászárócserés és a vízszerelős bejegyzésben. A flexibilis csőről korábban itt írtam, ezt használták a kislakás radiátorcseréjekor is.

Összességében elégedettek vagyunk az eredménnyel, amivel meg nem, abból tanultunk, hogy a legközelebbi lakásfelújításkor már ügyesebbek legyünk.

A következő, kislakásról szóló bejegyzésben a falbontást mutatom meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük