10 random dolog Vacókia írójáról

1. Gyerekkori csíny

Óvodás koromban rávettem egy meg nem nevezett személyt, hogy fésülködjön vécékefével.

2. Soha nem használom az ‘amely’ szót

Tudom, hogy mi a különbség az ‘ami’ és az ‘amely’ közt, egyetemen is tanították, de nekem nem jött át a dolog. Másoktól elfogadom, viszont az én szótáramban nem szerepel ez a szó, mert modoroskodónak érezném. Lehet, hogy emiatt butának tartanak egyesek, de nem tart sokból megvonni a vállam.

3. Megtanultam a bal kezemmel is írni

Azért, mert fel akartam készülni arra az eshetőségre, ha eltöröm a jobb kezem. Egy elsősöknek való, sokvonalas füzetet vezettem, abba írtam le sorról sorra a betűket. Mindent ugyanúgy csináltam, ahogy első osztályban tanították (bár én akkor már tudtam írni-olvasni, mert megtanultam óvodába menet a plakátokról). Jobb kézzel, piros tollal javítottam saját magamat, azt hiszem, még láttamoztam is, ha megcsináltam egy-egy feladatot. Aztán felső tagozatban és még gimiben is néhány füzetbe csak bal kézzel írtam, hogy gyakoroljam.

4. Nem hiszek a nem tudományos dolgokban

Nem hiszek az asztrológiában, a szellemekben, a kártyavetésben, a Loch Ness-i szörnyben, stb. Nem hiszem, hogy bármi előre meg lenne írva. Vallásos se vagyok. Nem zárom ki az ilyesmik lehetőségét, csak nem hiszek bennük, ennyi az egész. Elfogadom, ha mások igen, sőt, néha irigylem a lelki békéjüket, csak ne akarjanak téríteni.

De azért szeretek eljátszani a gondolattal: ha válaszhatnék egyet a fiktív világok közül, akkor a Stargate komplex világépítése lenne a valóságunk. Megnőne a világ, halálosan izgalmas és ijesztő is lenne, ha tényleg léteznének csillagkapuk, ha megismerhetnénk más bolygók kultúráját, ha sok, egymástól független evolúció ment volna végbe szerte az univerzumban. Tetszik, ahogy a mitológiai elemeket beleszövik a történetbe. Az Ősök fejlett technológiájától kivagyok. Régebben nem ismertem a Csillagkaput, még most se láttam az összeset. Azelőtt – nem túl meglepő módon – a Harry Potter kötetekből megismert varázslóvilágot választottam volna.

5. Fizikailag érzékeny vagyok

Nem bírom a hideget, a meleget, a zajt, az erős fényt, az intenzív illatokat-szagokat és ízeket (kivéve, ha édes), és nagyon csikis vagyok.

6. Az arányérzék a fortélyom

Régóta az egyik kedvenc könyvsorozatom Orson Scott Card Teremtő Alvinja. Az alternatív Amerikában játszódó történetben minden szereplőnek van egy fortélya, azaz egy olyan, korlátozottan természetfeletti képessége, ami messze kimagaslik az összes többi készsége közül.

Arra jutottam, hogy az én fortélyom az arányérzék. Nem természetfeletti, persze, de az élet több területén is megnyilvánul, és igen hasznos tud lenni.

7. Személyiségem

Érdekel az önismeret, úgyhogy minden tesztet kitöltöttem, ami elém ugrott. A személyiségtipológiát értelmesebb információforrásnak tartom, mint például a napilapos horoszkópokat, de azért ezeket is fenntartással kezelem, és igyekszem inkább fejlődésre használni ahelyett, hogy beskatulyáznám magam. Íme, pár eredmény, linkelek teszteket is:

Vérmérséklet: Kolerikus és melankolikus (teszt angolul és magyarul)

MBTI: INTJ-A (teszt angolul és magyarul)

Enneagram: Reformer (teszt angolul és magyarul)

Elvileg 91%-ban a jobb agyféltekémet használom.

A kilencvenes évek szülötteként hozzátartozik az identitásomhoz, hogy mugliként melyik házba kerülnék: Slytherin (ebből nem linkelek mást, csak a hivatalosat)

8. Az apáca-félelem

Annak ellenére nem lettem vallásos, hogy katolikus családban nevelkedtem és nyolc évig egy vallásos suliba jártam. Érdekes módon pont a Városmajori Jézus Szíve Plébániában volt az első osztályos évnyitóm, pedig nem is ott volt a sulim, és nem is arrafele laktam. Ennek a templomnak a harangja hallatszik most Vacókiába minden délben és este.

Szóval ott álltam alig hétévesen a templom előtt ünneplő ruhában, körülöttem szülők és gyerekek, és elkezdtem pityeregni. Megrettentem az elképzelt jövőképtől: valamiért biztosra vettem, hogy apácák fognak tanítani, egész nap térdepelni és imádkozni kell az iskolában, és, ha felnövök, nekem is apácaruhába kell bújni és a bíborszínű térdeplőn rózsafüzért szorongatni.

Egész gyerekkoromból alig emlékszek valamire, de ez a nap megmaradt, mert annyira féltem, hogy apácának kell lennem, ha felnövök.

9. Ezt utálom magamban legjobban

Nehezemre esik kapcsolatot teremteni ismeretlen emberkékkel, ha csak lehet, elkerülöm az ilyen helyzeteket. Ha nem muszáj, nem telefonálok, ha mondjuk boltban vagyok, inkább a csomagolt terméket veszem meg, hogy ne kelljen szóba elegyedni a pultossal.

A tipikus szociális helyzetekben feszengek és nem tudom, hogyan kéne viselkednem, mit kéne mondanom. Nem szeretem, ha rám szegeződnek a tekintetek. Nehezemre esik megmutatni, milyen vagyok. Ha már megismerkedtem valakivel, akkor már oké a dolog.

Megfigyeléseim szerint egy csekély mennyiségű alkohol hatására képes vagyok úgy viselkedni, mint egy normális ember, de annyira azért nem szeretem az alkoholt. Mindig csodáltam azokat, akiknek másokhoz odamenni természetes dolog. Én is képes vagyok kommunikálni, de erős motivátor kell hozzá. Írásban könnyebb, ha lehet, mindig ezt választom.

10. Ilyen a memóriám

Számmemóriám gyakorlatilag nincs, a névmemóriám átlagos, az arcmemóriám jó. Az iskolában mindenféle magolás ellen lázadt az agyam.

Leginkább helyalapú a memóriám: ha valaha voltam egy épületben, akkor, ha becsukom a szemem, élesen látok mindent, mintha egy gömbpanoráma belsejében lennék: kedvemre mehetek ide-oda, az emlék határain belül. Azt nem fogom tudni, milyen színű volt a szőnyeg rojtja, de a vizuális memóriámnak köszönhetően örökre megmarad bennem az alaprajz és az, hogy mi hogyan nézett ki, mi merre volt az adott helyen.

Ugyanez igaz arra, ha egy helyen nem is jártam, csak képzeltem: például, ha álmodtam vagy olvastam valamit. Ha bármit felelevenítek, akkor a tett helyszínének a látványa segít emlékezni.